Szolgáltatások

Megvalósítjuk álmai otthonát

Cégünk fő profilja a generálkivitelezés. Vállaljuk családi házak, ikerházak, sorházak, generálkivitelezését és felújítását. Tevékenységi körünkbe elsősorban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ingatlanok teljes körű generálkivitelezései, illetve felújítási feladatai tartoznak.
Családi ház építés hozott tervekből, vagy saját tervezéssel is.
Egy családi ház építésénél egy fontos szempont van amit mindenek előtt szem előtt kel tartanunk. Nem egyszerűen házat építünk, hanem otthont. Vállaljuk meglévő épületek elbontását, gépi földmunkát, építőipari generálkivitelezések megvalósítását a tervezéstől az engedélyeztetésen át egészen a kulcsrakész átadásig.

Tevékenységünk egy részét közbeszerzési pályázatok keretében megvalósuló munkák alkotják, ezen belül főleg teljes generál, illetve környezetrendezés és energetikai korszerűsítés a meghatározó.
Vállaljuk iparépületek, irodák, iskolák, templomok, egyéb közületi épületek, lakó- és társasházak felújításait, építését, kivitelezését, villamos munkálatokat, tervezői és mérnöki feladatok ellátását.

Cégünk nem projektcég. Teljes gépesítéssel, saját dolgozói állománnyal és ennek segítségével jelentős idő-és költségmegtakarítással látjuk el a legtöbb épülettípus kivitelezését, teljeskörű építését, felújítását, bővítését, energetikai korszerűsítését.

Miért dolgozzon velünk?

A tervezéstől a kulcsátadásig komplex szolgáltatást nyújtunk.

Versenyképes árakkal dolgozunk kiváló minőségben
Saját dolgozói állománnyal és gépparkkal rendelkezünk
Több mint 10 év szakmai tapasztalat
Felelős műszaki vezetőt alkalmazunk
E-napló vezetése a munkálatokról, napi frissítéssel
Fix áron szerződünk, nincsenek rejtett-, valamint többletköltségek
Előre meghatározott határidővel dolgozunk
Ütemezett fizetés – elvégzett munkaszakaszonként
Az elvégzett munkákra garanciát vállalunk
Fix pénzügyi-műszaki ütemterv
Ellenőrizhető, magas műszaki minőség
Kreatív ötletek, megoldások
Mérnök végzettségű, kompetens vezetők

Kiemelt projektek

Csongorliget utca

Hatzel társasház

Kérdése van? Lépjen kapcsolatba velünk!

    macbook

    Levelezési cím

    4400 Nyíregyháza, Kossuth utca 38. fsz. 3.

    macbook

    E-Mail

    zinageneralkft@gmail.com

    macbook

    Telefon

    +36 30 533 8905

    Kövessen minket a social media felületeinken is!